NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvBelföld
Csókay: A tudomány el tud jutni a misztérium határáig, de ott le kell térdelnie

Csókay: A tudomány el tud jutni a misztérium határáig, de ott le kell térdelnie

Istenhit nélkül nem tudna nagyműtéteket elvégezni – mondja a világhírű idegsebész. Hogyan fér meg egymás mellett az istenhit és a tudomány? Erről is kérdeztük Csókay Andrást.

  • 2019. január 15., kedd 07:58
Vágólapra másolva!

Óriási szükség van már hallgatói korban arra, hogy a fiatalok kapjanak egyfajta lelki támaszt, és azokat a nagy összefüggéseket, amelyek a tudomány és az istenhit közt léteznek, azokról fel kell világosítani a diákokat, fogalmazott Magyarország élőben című műsorunkban a Honvéd Kórház vezető főorvosa azzal kapcsolatban, hogy tíz éve indított a Semmelweis Egyetemen, a Magatartási Intézetben istenhit és orvostudomány témakörben kurzus, amely a mai napig hatalmas népszerűségnek örvend.

„Mindenki azt hiszi, hogy Ádám és Éva az valamilyen szimbólum, még a mélyen hívő emberek is. Hát nem szimbólum, mert ugyan a tudomány nem mondja ki, hogy Ádám és Éva, de kiderítette […], hogy igenis, az egész emberiség egy emberpártól származik. […] Valóban, a tudomány el tud jutni a misztérium határáig, de ott azonban le kell térdelnie” – fogalmazott Csókay András.

A tudománynak és istenhitnek mélységében van kapcsolata, ugyanarról a valóságról mondanak véleményt, csak különböző megismerési renddel jutnak el egyre mélyebbre, jegyezte meg a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány alapítója, hozzátéve: amikor például a tudomány eljut oda, hogy »a kutyafáját, tényleg volt emberpár«, nem állíthatja akkor azt, hogy ez a Biblia, de ott van, hogy nem tud továbblépni.

További részletek a teljes adásban: