Orbán kihasználta az utolsó lehetőséget

Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán mutatta meg, hogyan él az utolsó lehetőséggel, és ad fel édesapjának egy táviratot a postán. Mint ismert, holnaptól ugyanis már nem lehet a Magyar Postán táviratot feladni, illetve faxot küldeni.

  • 2021. április 29., csütörtök 15:09
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán feltöltött videójában mutatta meg, hogyan sétált át a Karmelita Kolostorból, és adott fel a postán egy táviratot.

Azt kérte szövegként, hogy

Mint ismert, százhetvennégy év után zárul le az a kommunikációs forma, amely annak idején forradalminak számított – amit a 230 éve született Samuel Morse nevéhez kötünk a leginkább –, és az elektronikus távközlés mérföldkövét jelentő szolgáltatás korszaka. A telegram helyét a XX. század végére elfoglalta a telefon és az internet. A gyors információtovábbítás funkcióját az e-mail és a csevegőszolgáltatások vették át. A táviratfeladás jelentősen csökkent az elmúlt évekre, igénybevétele minimálissá vált.

A Magyar Posta ezért a szolgáltatás kivezetése mellett döntött, 2021. április 29-én lehet utoljára táviratot feladni a postákon, 30-tól megszűnik a szolgáltatás.

PestiSrácok