
Továbbiak a témában
3 perc Ha a miniszterelnök utólag értesül fontos ügyekről, akkor pontosan ki tartja kézben a kormányzást?
1 perc Információhiány vagy politikai káosz, erről csapnak össze a Komment vendégei
2 perc 






Idén is nyelvvizsga-mentességet kaphatnak a diploma előtt állók. A Közösségi Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs ülése után, az Innovációs és Technológiai miniszter elmondta: több szervezet is megkereste őket ezzel kapcsolatban, hiszen az online oktatás alatt nehezebben kivitelezhető az idegennyelv tanulás. Schanda Tamás arról tájékoztatott: ezért úgy döntöttek, hogy nyelvvizsga-amnesztiáról szóló javaslatot nyújtanak be a parlamentbe, amelyről már akár szerdán dönthetnek. Augusztus 31-ig várhatóan mintegy 50 ezren szereznének diplomát, közülük nagyjából 20 ezer hallgatónak nincs meg az ehhez szükséges nyelvvizsgája.
3 perc
1 perc
2 perc