

Bár Gyurcsány Ferenc állt a nácikkal való összefogás élére, az eredeti ötletgazda nem más volt, mint Karácsony Gergely - írja a Magyar Nemzet, hozzátéve, hogy a főpolgármester már 2011-ben a Jobbikkal való együttműködést sürgette. A lap részletezi, hogy a judapestező, tetűcsúszdásozó Bíró László után újabb antiszemita, rasszista jobbikos jelöltet támogat a „demokratikus” baloldal. Sőt a pártot korábban egyenesen nácinak tartó, annak betiltását követelő Gyurcsány Ferenc nemrég személyesen ment el a szegedi Tóth Péter standjához, hogy segítse előválasztási kampányát. A DK elnöke tette ezt úgy, hogy Tóth korábban egyebek mellett nyilvánosan követelt fajvédelmet, a cigányság visszaszorításáról értekezett, a melegeket pedig genetikai hulladékoknak nevezte.