A Jobbiktól lopni nem szégyen

A politikai marketingben ritkán találnak ki új dolgokat, nem is kell, a receptek megvannak és működnek ősidők óta, a siker ezek kreatív alkalmazásán, a szükséges korrekciók idejében történő végrehajtásán és az irányok okos megválasztásán múlik. A Fidesz a 2002-ben elbukott választások után nem sokkal úgy döntött – érdemes ennek kapcsán újraolvasni az exképviselő Körömi Attila tanulságos újságcikkét –, hogy a továbbiakban nem a fényes perspektívák felvillantására, inkább a közelgő végítélet színes-szagos ábrázolására teszi a hangsúlyt.

Az fontos és valóságos felismerés volt ekkor, hogy a polgári Magyarország ideáját képtelen értelmezni a választópolgárok többsége – a korábban hatékonynak vélt politikai termék elveszítette értékét –, de az ebből fakadó csalódással egyidejűleg örömmel konstatálhatták, hogy Kádár János velünk élő népének megszólításánál mi sem egyszerűbb. Csak ígérni és adni kell neki egyfelől, illetve ráhozni a frászt másfelől. Hogy a 2006-os kampány mégsem volt diadalmas, abban a körülmények mellett Gyurcsány Ferenc szerencséje is szerepet játszott. Úgy értve, hogy a reggel, éjjel meg este is elszántan művelt hazudozásról nem hullott le a lepel a választásokig, ennélfogva az emberek nem hitték el, hogy rosszabbul élnek, mint négy évvel azelőtt. Nem sokon múlott. A böszme baloldal bukása mindazonáltal kicsivel később kamatostul hozta vissza a réven, ami elveszett a vámon, évtizede isszuk ennek a levét szakadatlanul.

A Fidesz azóta tökélyre vitte ezt a fajta kommunikációt, ügyesen fordítva magyarra a megfelelő minták közül a legkézenfekvőbbeket. Van ezek között amerikai, izraeli, orosz, mindenféle, senkitől sem szégyen tanulni. Lopni sem. Orbán Viktor királyságát nagymértékben segíti, hogy a 2008-as szociális népszavazás óta a szervezett túloldalon egyetlen kampány sem volt, amelynek színvonala-hatékonysága akár csak megközelítette volna a fideszes projektek erejét. A Kétfarkú Kutya Párt tavaly őszi népszavazásos poénjai között volt ugyan néhány mulattató is, és a Momentum is ügyesnek bizonyult az olimpiás akció alkalmából, de ezeknek nincs közük a parlamenti ellenzékhez. Utóbbiak semennyire sem potensek évek óta. A baloldal fő a saját levében, és immár szinte bizonyos, hogy nem forr ki ebből semmi, elvesztettük őt végleg, mondjuk nem kár érte. Ami a Jobbikot illeti, sokáig úgy nézett ki, a migránstéma totális lenyúlásával az összes levegőt elszívta előle a Fidesz. Néppártosodás ide vagy oda, hosszú időn át tanácstalanul tántorgott valahol a jobb széle és közepe között Vona Gábor pártja, mígnem valaki fejéből csak kipattant egy ötlet hirtelen.

A ti dolgoztok, ők lopnak, illetve az ők lopnak, mi visszavesszük projekt kellőképpen harsány, ütős, konkrét és egyszerű ahhoz, hogy a szélesebb közönség érdektelenségének falát is átüsse. Nem véletlen, hogy erre már muszáj volt válaszokkal előállnia a Fidesznek. Vagyis reakcióra kényszerült, ami azért ritkán fordul elő mostanában.

A Jobbik-kampány erejének legmókásabb visszaigazolásához ugyanakkor csak most jutottunk el. Nemcsak az ötletet, az egészet tette magáévá dizájnostul-mindenestül a VII. kerületi Fidesz. A kép akkor lehetne még szemléletesebb, ha a Demokratikus Koalíció pofozása helyett esetleg magának a Jobbiknak próbálna bemosni egyet ilyen módon Rónaszékiné és fékezhetetlen agyvelejű gárdája.

Hát ezek tényleg lopnak, minden szinten, és a kicsiért sem szégyellnek lehajolni. Egyszer azonban túllopják majd magukat úgyis.