NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHír TV Archív

Ejtik a vádakat az ukrán tüntetők ellen

Felmentik a felelősség alól az ukrajnai tüntetőket, köztük azokat is, akiket a napokban engedtek szabadon. Ezt az amnesztiarendelet tette lehetővé, amelyet Viktor Janukovics ukrán államfő a hónap elején adott ki, hogy lecsillapítsa a demonstrálókat, akik az ő lemondását is követelték. A bejelentés előtt az ukrán tüntetők kiürítették a kijevi városházát.

  • 2014. február 17., hétfő 10:49
Vágólapra másolva!

Korábban akár 15 év börtönt is kaphattak volna, most mégis ejtik a vádakat az ukrán tüntetők ellen.

A törvény február 17-én lép életbe. 268 személyt mentenek fel a bűnvádi felelősség alól, 108 eljárást pedig lezárnak – mondta Viktor Psonka főügyész.

Az amnesztia életbe lépésével a tüntetők kiürítették a korábban megszállt kijevi városházát. Az épület elhagyását üdvözölték az ellenzék vezetői is.

Gratulálok a győzelemhez, az amnesztiát bejelentették. Ezzel kétszáz testvérünk nyerte vissza szabadságát – jelentette ki Ruszlan Andrijko, az ellenzéki Szabadság párt tagja.

A harcedzettebb demonstrálók viszont nem bíznak a hatóságokban.

A majdnem három hónapja tartó kijevi megmozdulásokban hat ember vesztette életét. Az összecsapásokat követően az ukrán elnök leváltotta a kormányfőt, és vezető pozíciókat kínált fel az ellenzéki politikusoknak, de ők ezt visszautasították. Arszenyij Jacenyuk és Vlagyimir Klicsko hétfőn Berlinben találkozik Angela Merkel német kancellárral, akivel az ukrán válság megoldásának lehetőségeiről tárgyalnak.

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról