
A legfrissebb felmérések szerint méltatlan körülmények között tartják fogva a legtöbb olasz börtönben a rabokat. A firenzei Solliciano börtönben lévő súlyos higiéniai hiányosságokra és a poloskákra hivatkozva fellebbezett egy rab a bíróságon - számolt be a HírTV olaszországi tudósítója. Jánosi Dalma azt is elmondta, hogy a hatóságok elismerték, hogy a börtönben eltöltött nyolc év alatt valóban embertelen körülmények között tartották a férfit, ezért az ügyészség úgy döntött, hogy 312 nappal megrövidíti a fogva tartásának idejét.
Ezzel szemben Ilaria Salis mosolyogva, bilincsben és vezetőszáron érkezett meg a magyar bíróságra. A szélsőbaloldali aktivistát azért tartóztatták le mert több társával együtt tavaly februárban kilenc ártatlan járókelőt agyba főbe vert. Viperát és paprikasprayt használtak.
Továbbiak a témában
2 perc Salvini igazi problémája már nem az, megtartja-e a pártját, hanem hogy visszaszerzi-e az elveszett választóit
2 perc Németország évek óta falat épít az AfD köré: Vasárnap kiderül, erősebb-e a fal a választóknál
2 perc 










