
Madrid, Isztambul és Tokió várja a nemzetközi olimpiai bizottság döntését a 2020-as nyári olimpia rendezési jogáról. Mindhárom országban problémák merültek fel az elmúlt időszakban.
„Nem vagyok szomorú azért, hogy ezek a gondok napirendre kerültek, ugyanis a játékokat nem vákuumban rendezik. Az olimpia hét évvel a NOB döntése után lesz. Az teljesen jogos, hogy a tagok előre néznek, nemcsak azt, hogy mi a helyzet most, hanem hogy mi lesz hét év múlva. Ugyanakkor pénzügyi, szociális és más szempontokat is figyelembe kell venni” – jelentette ki Jacques Rogge.
Spanyolország zsinórban harmadszorra pályázik. A gazdasági helyzet és a rekordmagasságokba szálló munkanélküliség aggasztja a pályázat kritikusait. A spanyol delegáció szerint azonban magas a társadalmi támogatottsága az olimpiának. „Erős és felelősségteljes pályázatot mutatunk be, olyan biztonságos pályázatot, amely megfelel a világ társadalmai jelenlegi elvárásainak. Új szervezési modellt ajánlunk az olimpia játékokra” – mondta a spanyol olimpiai bizottság elnöke.
A madridiakat még a Barcelonában játszó argentin világsztár Lionel Messi és a Los Angeles Lakers spanyol kosárlabdázója Pau Gasol is támogatja.
Japánban a kormányzat azzal győzködi a világot, hogy Tokió a fukusimai nukleáris helyzet dacára is biztonságos helyszíne lenne az olimpiának. „Mi itt normális mederben éljük az életünket, bár megértem, hogy a tengerentúlról ez máshogy tűnik. Tudatnunk kell a világgal, biztonságos a helyzet nálunk” – közölte a japán kormányszóvivő.
Törökországban a katonai konfliktusok miatt aggódhatnak a szervezők, akik azt ígérik, hogy a lakosságot nem terheli majd a rendezés. „A legfontosabb az, hogy tisztázzuk: nem lesz semmiféle különadó a polgárainknak, sem az isztambuliaknak, sem a nemzet többi tagjának. Ez ez egyik legfontosabb érvünk” – mondta a török olimpiai bizottság vezetője.
A szavazás szombat este lesz Buenos Airesben.