NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvSport

Eb-t rendeznek Izsákon

Négyesfogathajtó Európa-bajnokságot rendeznek Izsákon szeptember 26. és 29. között.

  • 2013. szeptember 19., csütörtök 16:05
Vágólapra másolva!

A kontinensviadalra tíz ország nevezett, háromfős csapatokkal és egy egyéni versenyzővel állnak rajthoz. A magyar csapatot Lázár Zoltán, Dobrovitz József és ifj. Dobrovitz József alkotja. A versenyszámban az 1981-es után 2010-ben Hollandiában rendeztek először kontinensviadalt – Lázár Vilmos, a Magyar Lovas Szövetség elnökének kezdeményezésére.

„Úgy gondoltuk, hogy minél több díjat, minél több rangos versenyt kell biztosítani a versenyzők számára. Hiszen azért a válság rendesen megtépázta ezt a sportágat, és ahhoz, hogy ebből egy kicsit kikeveredjünk, ahhoz muszáj, hogy ezt a versenysorozatot újraindítsuk” – idézte fel Lázár Vilmos.