
Már második mérkőzésén kikapott, ám végül a vigaszágon bronzéremig küzdötte magát Lőrincz Viktor. A 84 kg-os kötöttfogású birkózók közt induló magyar versenyző fantasztikusan érezte magát a szőnyegen a hazai közönség buzdításának hála. „Itt voltak a családom, a barátok és megtöltötték az egész arénát. És tényleg amikor ki is kaptam, olyan buzdítást éreztem egész nap, hogy ez vitt előre” – mondta Lőrincz Viktor.
A kötöttfogásúak 96 kg-os kategóriájában a korábbi világbajnok Kiss Balázst mindössze az elődöntőben tudták legyőzni. A bronzéremért azonban pontot sem tudott szerezni iráni riválisa a végig eltökélten küzdő Kiss ellen.
„Az én repertoáromban hál Istennek vannak olyan dobások amiket az előző mérkőzéseken megmutattam. A fő fegyverem azt egy barátom fogalmazta meg: gyötrés. Tehát gyakorlatilag gyötröm az ellenfelem. A telefonjába is úgy vagyok beleírva, hogy gyötrő” – mondta Kiss Balázs.
A magyar csapat már 6 éremnél tart a világbajnokságon.