111 sportoló részesül a Magyar Sportcsillagok-ösztöndíjban

A tehetséges magyar sportolók itthon tartásáért alapított ösztöndíjprogramot a kormány. A támogatást a felsőoktatásban tanuló sportolók kaphatják meg. A kitüntetést kedden osztották ki először. A Művészetek Palotájában tartott ünnepségen a sportért felelős államtitkár azt mondta: a kormány jelentős összegekkel támogatja a sportot, amelyet stratégiai ágazatként kezel.

  • 2013. november 19., kedd 16:57
Vágólapra másolva!

111 sportoló vehette át Balog Zoltán minisztertől és Simicskó István államtitkártól a Magyar Sportcsillagok-ösztöndíjakat. A nettó 102 ezertől 204 ezer forintig terjedő juttatást azok a felsőoktatásban tanuló sportolók nyerhetik el, akik rendelkeznek olimpiai vagy világbajnoki éremmel, vagy a Magyar Olimpiai Bizottság szerint esélyesek az éremszerzésre. Balog Zoltán szerint a sport a kultúra része, ezért fontos befektetés az országnak.

Az ösztöndíj célja, hogy itthon tartsa a tehetséges magyar sportolókat.

A sportért felelős államtitkár, Simicskó István azt kérte a díjazottaktól, hogy a sport mellett tanulmányaikat is úgy végezzék, hogy abban is példaképek lehessenek.

„Ahhoz, hogy a magyar gyerekek sportoljanak, kellenek a példaképek” – mondta Schmitt Pál. A volt köztársasági elnök ezért tartja fontosnak, hogy az állam támogassa a sportot. A Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke szerint az, aki odafigyel a magyar sportra, csodájára jár, ami nagyban köszönhető annak, hogy a kormány stratégiai ágazattá nyilvánította a sportot.

A díjazottak 25 sportág képviselői közül kerültek ki, nevükben Kapás Boglárka köszönte meg a bizalmat. Az Európa-bajnok úszó szerint a bizalom az, ami az utolsó métereken erőt ad egy sportolónak.