
A mester a korábbi segítő ellen. Így is fel lehet vezetni a jövő nyári brazíliai labdarúgó világbajnokság halálcsoportjának egyik párharcát. A G-csoportban ugyanis az amerikaiak Jürgen Klinsmann irányításával az ellen a német válogatott ellen készülnek, amelyet most Joachim Löw irányít, aki korábban Klinsmann munkáját segítette a Nationalelfnél.
– Azt hiszem, ez mindkettőnk számára különleges meccs lesz. Dolgoztunk együtt és Jürgen sokkal jobban ismeri az én játékosaimat, mint én az övéit. A média biztosan felkapja ezt a párharcot, de a két csapatnak most csak arra kell figyelnie, hogy minél jobban felkészüljön a másikból – mondta Löw.
Az Egyesült Államok egyébként éppen idén nyáron játszott felkészülési mérkőzést a németek ellen. Klinsmann akkor 4-3-ra nyert Löw ellen. „Az érzelmek a futballhoz tartoznak. Ennek a találkozónak pedig komoly érzelmi töltette lesz. Várjuk már ezt a kihívást. Nem csak rólunk szól majd a csoport: a többi csapat is mindent meg fog tenni a továbbjutásért, de mi is ezen fogunk dolgozni” – tette hozzá Klinsmann.
A G-csoport végkimenetelébe még a portugálok is beleszólhatnak.
– Biztosak vagyunk benne, hogy pokolian nehéz dolgunk lesz, ugyanakkor mindent el fogunk követni, hogy elérjük a céljainkat. Nem azért jövünk, hogy a csoportkör után hazamenjünk. Persze mindent nem tudunk kontroll alatt tartani, de azon leszünk. A játékosainknak a lehető legjobb körülményeket fogjuk biztosítani, hogy csak a labdarúgásra kelljen figyelniük. Bármi megtörténhet – fogalmazott Paulo Bento.
A sorsolás nagy nyertese a francia válogatott. Deschamp a svájci, az ecuadori és a hondurasi válogatottal egy csoportban szerepelve sem sző túl nagy álmokat. „Kaptunk három ellenfelet, de ma már nincs könnyű mérkőzés. Itt már minden ország komoly erőt képvisel. Van hat-hét csapat, aki úgy vág neki a vb-nek, hogy meg akarja nyerni, nos, mi nem tartozunk közéjük – ismerte el Deschamps.
A világbajnokság 2014. június 12-én rajtol, Sao Paulóban.













