Megszüntették az eljárást Tátrai ellen

Megszüntették a két évig tartó eljárást Tátrai Miklós ellen a Fradi-stadion eladásának ügyében.

  • 2013. december 24., kedd 08:44
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezetője a Klubrádiónak azt mondta: azzal gyanúsították, hogy értékbecslés nélkül, illetve ennek ellentmondóan, drága értékbecslővel történt a Fradi-pálya eladása. Az ügyben még Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztosként tett feljelentést különösen jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt.