A 15. századba tekerhettek vissza a szuperkrosszosok

A középkori Olaszországban tekerhettek a szuperkrosszosok, a bajnokság zárófutamát a Korda Filmstúdiókban rendezték meg.

  • 2014. január 05., vasárnap 19:57
Vágólapra másolva!

A versenysorozatot négy éve írják ki, a biciklisek a 15. századi Olaszország hangulatát is átélhették.

„A rendezvény egyik célja a téli kerékpározás népszerűsítése, hogy ne az legyen az ember fejében, hogy egyből le kell rakni a biciklit, amint bejön a rossz idő vagy a hideg. Ez szerintem jó rendezvényhelyszín, érdekessé és változatossá teheti az egész versenyt. Abszolút pozitívan álltak hozzánk, minden segítséget megkaptunk, és úgy gondolom, hogy nagyon jó pályát sikerült kialakítani” – mondta a Danó Péter szervező.

A futamon több mint tíz korosztályban álltak rajthoz a versenyzők. Az elitkategóriában az egri Fejes Gábor lemaradt ugyan az első helyről, összetettben ő nyert.

A szervezők a nagy érdeklődés miatt azt tervezik, hogy a futamot jövőre is megrendezik az etyeki filmstúdióban.