A Knicks kilenc éve képtelen nyerni a Houston ellen

Szombatra virradóra hét mérkőzéssel folytatódott az észak-amerikai profi kosárlabdaliga alapszakasza. Az esélyes csapatok ha nehezen is, de győzni tudtak. A legnagyobb izgalmakat a Knicks houstoni vendégjátéka hozta.

  • 2014. január 04., szombat 13:19
Vágólapra másolva!

Két vereség után hazai pályán készült javítani a Houston az ellen a New York Knicks ellen, amely az NBA alapszakaszának előző fordulójában győzni tudott a San Antonio ellen.

A Knicks jól kezdett: a nagyszünetig mindössze egypontos előnyt tudott kiharcolni a házigazda Rockets. A harmadik játékrész pedig újra a New York-i együttesé volt – elsősorban Anthony és Shumpert remek játékának köszönhetően.

Az utolsó negyed ritkán látható végjátékot hozott: 23 másodperccel a vége előtt, 100:100-as állásnál a Knicks triplát rontott, de Chandler támadólepattanót szerzett, a vendégek pedig így lepörgethették volna az órát. Nem tették, és ez rossz döntésnek bizonyult. Smith újabb triplát vállalt, ami kimaradt, majd egy fault miatt büntetőzhetett a Houston.

Brooks nem hibázott, a New York-iak pedig már nem jutottak tiszta dobóhelyzethez az utolsó másodpercekben. 102:100-as vereségével a Knicks 2004 óta képtelen nyerni a Houston ellen.