
A 46 éves trénernek az után kell távoznia az olasz csapattól, hogy a hétvégén 4:3-as vereséget szenvedett az újonc Sassuolo vendégeként, a Milan pedig így már csak a tizenegyedik helyen áll a bajnoki tabellán 19 mérkőzés után mindössze 22 megszerzett ponttal. Allegri 2010-ben ült le a Mlan kispadjára és első évében bajnoki címet szerzett a csapattal, majd begyűjtött egy bajnoki ezüstöt és egy bronzot is. A csapat irányítását ideiglenesen az eddigi másodedző, Mauro Tassotti veszi át.













