
A szocsi téli ötkarikás játékok legjobb európai korcsolyázói indulnak a budapesti kontinenstornán. A magyar versenyzők még távol vannak az élmezőnytől. A tizenkilenc éves műkorcsolyázónak, Forgó Kristófnak ez az első éve a felnőttek mezőnyében. „Már több mint tíz éve nem jutott be magyar férfi műkorcsolyázó a legjobb huszonnégy közé, úgyhogy ez a célunk most.”
Kiugrási lehetőségnek tekinti a hazai Európa-bajnokságot a Turóczi Dóra–Major Balázs jégtáncpáros is. Edzőjükkel, Berecz Ilonával külön programot készítettek a budapesti kontinenstornára, a szabad programjukban a Csárdáskirálynőre táncolnak.
Sebestyén Júlia 2004-ben megnyerte a budapesti Eb-t, megszerezve Magyarország első női Európa-bajnoki címét. Idén nem lesz női induló ebben a szakágban. A már edzőként dolgozó Sebestyén szerint a visszaesés egyik oka lehet, hogy nem kedvezett a magyaroknak a technikai minimumpontok bevezetése a világversenyeken.
Amióta a korcsolya is bekerült az államilag támogatott, kiemelt sportágak közé, a szövetség elkezdhette az utánpótlás-nevelést.
A februári téli olimpián nem lesz magyar induló műkorcsolyában és jégtáncban sem, a 2018-as ötkarikás játékokra viszont már odaérhetnek a fiatalok.
További részletek 21 óra 30 perckor a Stopperben, ahol azt is megtudhatják, miért fogják a fejüket térden állva a magyar futballdrukkerek nyilvános helyeken. És miért egyre népszerűbb a TrollFoci nevet viselő közösségi portál.













