
A tavaszi szezon alapozó edzéseit új vezetőedzővel kezdte meg a győri ETO. Pintér Attila posztjára olyan szakembert kerestek, aki minden kiírásban a győzelemért harcol. Horváth Ferenc a magyar kupában, a bajnokságban és a Ligakupában is bizonyíthat.
„Ha kell a nap 24 órájában fogok dolgozni, hogy ez egy jó csapat legyen. Másrészt pedig egy olyan csapatot szeretnék csinálni, amely megalkuvás nélkül küzd azért, hogy ebből a három lehetőségből, amely a csapat előtt áll mindegyiket próbálja megszerezni” – fejtette ki Horváth.
Az egyesület elnöke azt mondta, egy olyan modern futballvállalatot hoznának létre Győrben, amely évtizedekig meghatározó csapata lehet a magyar élvonalnak.
„Az új klubmodellnek az a sajátossága, hogy szeretnénk sokkal jobban kihangsúlyozni a felnőtt és az utánpótlás futballnak az egymásra való kölcsönhatását” – mondta el Tarsoly Csaba.
Szasa Sztevanovic az ETO új sportigazgatója kijelentette: nem lesz nagy változás a keretben. Az biztos, eddig két játékossal erősített a Győr, Linas Pilibaitis és Kiss Máté kölcsönszerződése lejárt, így visszatértek a csapathoz.













