
Vlagyimir Putyin egy helyi hóleopárd-rezervátumban kezdte meg hivatalos olimpiai programját Szocsiban, ahol ígéretet tett a faj megmentésére. „Mint tudják, erről sokat beszéltünk, a leopárdok itt kihaltak az 1950-es években az orvvadászat miatt. És most az olimpia kapcsán kijelentjük, hogy helyreállítjuk az állományt” – mondta az orosz elnök.
Bár az államfő mellett most nem lehetett testőröket, illetve egyenruhásokat látni, Szocsiban összesen hetvenezren vigyáznak majd a rendre az olimpia közben. Ennek legfőbb oka, hogy a városhoz közeli Dagesztán szélsőségesei tavaly év végén egy kettős merénylettel jelezték, készek terrortámadást végrehajtani a játékok alatt. Ismeretlenek ezúttal az osztrák csapat két sportolóját fenyegették meg, az ország olimpiai bizottsága egy olyan levelet kapott Oroszországból, amely szerint el fogják rabolni az alpesi síző Bernadette Schildet és a szkeletonos Janine Flockot.
„Hétfőn névtelen levelet kapott az Osztrák Olimpiai Bizottság. Ezt a levelet azonnal továbbítottuk az osztrák külügyminisztériumnak, és a nyomozás jelenleg is folyik az ügyben” – közölte Karl-Heinz Grundboeck osztrák belügyminiszter.
A levél egyébként már az osztrák sportolók Szocsiba indulása után érkezett meg Bécsbe, így az érintettek nem is tudtak a fenyegetésről. A két sportolóra kommandósok vigyáznak majd a játékok ideje alatt, valahányszor elhagyják az olimpiai falut.













