
A debreceni Nagyerdei Stadion 85 százalékban már kész van. A helyi egyetemen is igyekeznek azért tenni, hogy színvonalas meccseket láthassanak majd a szurkolók a sportlétesítményben. Abban minden drukker egyetért, hogy a jó játékhoz jó bíró is kell.
A Debreceni Egyetem a tavaszi félévben labdarúgó-játékvezetői képzést indít. Sportszervező szak már három éve van, a labdarúgás elmélete és gyakorlata pedig külön tantárgy. A játékvezető-képzést a hallgatók szorgalmazták.
„A hallgatóink jelezték, hogy az egyéb kötelező ismeretek mellett érdeklődést mutatnak a játékvezetői ismeretek iránt. Az már csak a pozitívuma a dolognak, hogy ez olyan tananyagot, ismeretanyagot jelent, amelyet az MLSZ is elismer” – jelentette ki Pető Károly, a Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar dékánja.
Az egyetem a Magyar Labdarúgó Szövetséggel és a Debreceni Sportirodával együttműködve hirdette meg az egy féléves képzést, amely vizsgával zárul. A végzett játékvezetők megyei bajnokságokban kezdhetik el pályafutásukat.
„Ez mérföldkő a magyar labdarúgás történetében, szeretnénk, ha minél képzettebb, minél kvalifikáltabb játékvezetők működnének közre. Ez egy folyamat kezdete, aztán pár év múlva meglátjuk, hogy hová jutunk” – nyilatkozta Puhl Sándor, az MLSZ Játékvezetői Bizottságának alelnöke.
A labdarúgó-szövetség célja, hogy a jövőben csak egyetemi, illetve főiskolai kurzusokon képezzék a játékvezetőket.













