NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvSzínes
Tavaly nyitották meg, de már a túrázók egyik kedvenc célpontja

Tavaly nyitották meg, de már a túrázók egyik kedvenc célpontja

Bár csak tavaly nyitották meg, a túrázók egyik legkedveltebb célpontjává vált Nógrád megyében a Prónay-kilátó. A Romhányhoz közel lévő, az Országos Kéktúra-útvonal mentén felépült kilátót több ezren keresték fel az elmúlt évben, éppen ezért a nagy látogatószám miatt az Ipoly Erdő Zrt. máris fejlesztette.

  • 2018. november 02., péntek 13:44
Vágólapra másolva!

A Romhány fölött álló 23 méter magas Prónay-kilátót az Országos Kéktúra-útvonal mentén fedezhetik fel azok, akik körbe szeretnének nézni a tölgyerdő felett. Minden évszakban és napszakban látogatható, szép időben tökéletes kilátás nyílik a messze lévő hegyekre is. A túrázók kedvenc helye lett, októberben is több, mint ezer látogatót vonzott az őszi erdő és a kilátás. Az Ipoly Erdő Zrt. éppen ezért fejlesztett: a kirándulók már az indulás előtt tudnak tájékozódni az interneten, hogy milyen az időjárás, érdemes-e útra kelni.

„Azt gondoltunk, hogy a szélesebb közönségnek is megpróbáljuk ezt bemutatni. Így szeptember közepén a kilátó tetején elhelyeztünk két panoráma kamerát, amikkel a környéket élőben követhetik az internetet keresztül az érdeklődők. Az időkép.hu közreműködésével láthatóak ezek a felvételek élőben az interneten. Ehhez a fejlesztéshez kapcsolódik az időkép.hu által kifejlesztett meteorológiai állomás elhelyezése is, ezen keresztül az aktuális időjárást követhetik nyomon az érdeklődők” – mondta Czanka Gábor, az Ipoly Erdő Zrt. erdésze.

A Prónay-kilátó számos Nógrád megyei nevezetességhez van közel, az erdészet honlapján ezt is megtalálják a túrázni vágyók.