Voltak a világűrrel kapcsolatos kevésbé sikeres első mondatok is. Mint például a kínai Shenzhou 7 fedélzetéről az első kínai űrsétát teljesítő Zhai Zhigang. A tajkonauta, miután kilépett a kapszulából, annyit mondott: „Jól érzem magam!”. Majd kicsit később észbekapva felkiáltott, „Éljen a Kínai Népköztársaság!” Nyilván pár pillanatra megfordult a fejében, hogy jobban tenné, ha vissza sem menne.
A legmeghökkentőbb beszámoló az űrrel való találkozásról azonban még csak nem is egy űrhajóstól származik. Egy olyan színésztől, aki élete legjelentősebb szerepeként hosszú évtizedekig alakította James Tiberius Kirköt, a legendás Enterprise űrhajó legendás kapitányát. Ő William Shatner, aki 2021-ben, kilencvenéves korában a New Shepard fedélzetén jutott a világűr pereméig. Shatner azt mondta, bár mindenki egyfajta „kozmikus örömöt” várt tőle, ő mégis mély, megrendítő gyászt érzett. Így fogalmazott,
amikor az ellenkező irányba néztem, az űrbe, nem láttam semmi rejtélyest vagy fenségeset... csak a halált. Hideg, sötét fekete ürességet. Olyan feketeséget, ami ismeretlen a földön. Mély volt, mindent körülölelő. Mindent betöltő. […] Nem láttam a végtelent. Nem éreztem áhítatot. A legmélyebb gyászt éreztem, amit valaha is átéltem.”
Majd úgy folytatja: „aztán visszafordultam otthonunk fénye felé. Láttam a Föld ívét, a sivatagi homok színét, a felhők fehérségét és az ég kékjét. Ez volt az élet. A tápláló, a fenntartó, az eleven.”
A második magyar űrhajós
Mindezeket azért idéztem fel, mert ha minden igaz, vasárnap Kapu Tibor elindul harmincnapos missziójára a Nemzetközi Űrállomás fedélzetére. Egy kommentelőtől olvastam, hogy hálás, hogy még életében két magyar űrhajós kilövését is láthatja. Farkas Bertalan 1980-ban járt a világűrben, sokan vannak tehát, akik emlékeznek erre.
Vannak viszont nem hálás, sőt kifejezetten savanyú, rosszindulatú kommentelők. Ha rajtuk múlna, talán sosem jutna ki egy honfitársunk sem a csillagok közé. Pedig, ha nem lennének ilyen missziók, honnan tudhatnánk meg, milyen mostoha a világűr. És milyen különleges, egyedülálló hely, ahol élünk.
Drukkolunk persze, hogy Kapu Tibornak minden, az űrben töltött pillanata élmény legyen. Ugyanakkor nekünk, akik idelent érte izgulunk majd egy hónapon keresztül, talán lesz alkalmunk kicsit hátralépni a hétköznapoktól, a megosztottságtól, és lebegni kicsit a föld felett. Még ha még csak gondolatban is.
Nem, hogy semmi szüksége nincs Magyarországnak egy újabb űrhajósra. Talán nagyobb szüksége van, mint valaha. Hogy megint egy ország legyünk, ha csak harminc napra is. Hogy ugyanazért nézzünk az égre esténként. Ugyanolyan büszkén. És ugyanúgy nézzünk aztán körbe. Ugyanolyan hálásan.
Forrás: Origo.hu
Fotó: Canva
