Elkészült Fa Nándor új óceánjárója

Bemutatta új óceánjáró hajóját Fa Nándor. A háromszoros földkerülő vitorlázó 2012 decemberében jelentette be, hogy visszatér az óceáni versenyzéshez, és 2016-ban, 24 év után másodszor is rajthoz áll a Vendée Globe földkerülő vitorlásversenyen, amelyen kikötés és külső segítség nélkül kell teljesíteni a távot.

  • 2014. március 23., vasárnap 17:30
Vágólapra másolva!

Az új hajó a Spirit of Hungary nevet kapta, 60 láb, azaz 18 méter hosszú és szinte teljes egészében karbonból készült. Minden egyedi rajta, 30 kilométer kábelt és több kilométer kötelet építettek bele. Fa Nándornak egy fiatal tervező is segített a hajó megalkotásában. „Az első egy év úgy zajlott Nándival közösen, hogy nem volt biztos ennek a hajónak a megépülte, úgyhogy mondhatjuk, hogy kísérlet volt, vagy talán álmodozás kezdetben. Aztán volt egy határozott pontja a történetnek, amikor Nándi mondta, hogy igen, ebből hajó lesz” – elevenítette fel Déry Attila tervezőtárs.

A járművet egy hét múlva az Adriára szállítják, és a vízen építik teljesen készre. Ezután tesztelni fogják, egyebek közt úgy, hogy felborítják, és a hajósnak egyedül kell visszafordítania.

A 60 éves Fa Nándor 15 év után jelentette be, hogy újra tengeren fog versenyezni. „Most van az a pillanat, amikor a gyerekeim már felnőttek, én még elég erőt érzek magamban ahhoz, hogy azt tegyem, amit ilyenkor tenni kell. Úgy éreztem, hogy ha már egyszer az élet ad egy esélyt, akkor élnem kell vele” – nyilatkozta a szólóvitorlázó.

Az első verseny, amelyen az új hajó indul, nyár elején rajtol New Yorkból. A következő években Fa Nándor több megmérettetésen is részt vesz, egyedül, párban, illetve csapattal is. A sorozat utolsó versenye 2016-ban a Vendée Globe lesz. A híres földkerülő szólóvitorlázó versenyen Fa Nándor 1993-ban ötödik helyezést ért el.