Bundabotrány: tagadta bűnösségét K. Zoltán

Tagadta bűnösségét a bundabotrány másodrendű vádlottja a Fővárosi Törvényszéken, az ügy nemzetközi fogadásokat érintő eljárásában. K. Zoltán annyit ismert el, hogy magánemberként valóban fogadott focimeccsekre, de állítása szerint nem volt tagja a külföldről irányított bűnszervezetnek.

  • 2014. április 16., szerda 16:20
Vágólapra másolva!

Kedden még a Siófok és a Diósgyőr elcsalt mérkőzéseinek ügyében ült a vádlottak padján, szerdán pedig már a bundabotrány nemzetközi fogadásokat érintő eljárásban vonták kérdőre K. Zoltán egykori futballistát. „Bűnösségemet nem ismerem el. Vallomást kívánok tenni, de a későbbiekben részletezett okok miatt jelenleg csak saját magam kívánom összefoglalni röviden az álláspontomat, kérdésekre nem kívánok válaszolni” – fogalmazta meg a másodrendű vádlott. Néhány perces vallomásában K. Zoltán annyit elismert, hogy valóban fogadott, de állítása szerint nem a vádiratban felsorolt mérkőzésekre. „Azt sem vitatom, hogy sokat fogadtam meccsekre magánszemélyként, hiszen ennyi futballpályán töltött év után, talán kicsit sarkítva, bolondja lesz az ember a játéknak, és talán egy kicsit függő is lesz. Azonban ennek semmi köze nincsen a vádiratban megjelölt játékhoz, illetve a feltételezéseken alapuló, a tisztelt ügyészség által kreált bűnszervezethez, vagy ahogyan ők hívják: szindikátushoz” – jelentette ki K. Zoltán.

A nyomozati szakban még ennyit sem mondott. Kihallgatásain mindig csak a fogva tartását tette szóvá. „Ebben az ügyben – amely nemzetközi vonatkozású is – még senki nem töltött ennyit előzetes letartóztatásban” – közölte Nyilas Levente tanácsvezető bíró.

A bundaügyek több vádlottját is védő Zamecsnik Péter szerint azzal, hogy több bírósági eljárás indult egyszerre, sérülhet a védencei tisztességes eljáráshoz fűződő joga. „Egy cselekménysor különböző eljárásokban való megítélése számos problémát vet föl. Csak egy példa: kényszerintézkedés. Ebben az ügyben, amelyet most tárgyalunk, előzetes letartóztatásban vannak. Tegyük föl, hogy itt fölmentik őket és egy másikban elítélik, akkor elveszett a beszámítás lehetősége. Ez tisztességtelen” – nyilatkozta a védő.

Az előzetesben ülő vádlottak esetében május 28-áig van érvényben a kényszerintézkedés. Az ügyészség szerint az elsőrendű vádlott, a szingapúri Dan Tan és magyar bűntársai 2010-ben és 2011-ben hazai és külföldi meccseken játékvezetőket, játékosokat és edzőket vesztegettek meg, majd fogadtak a megbundázott összecsapásokra, így hatalmas haszonra tettek szert. A törvény szerint egyes vádlottak akár 10-15 éves börtönbüntetést is kaphatnak.