Csíkszeredán köszöntötték Miklós Editet

Szülővárosában Csíkszeredán köszöntötte a helyi önkormányzat Miklós Editet.

  • 2014. április 10., csütörtök 19:12
Vágólapra másolva!

A székelyföldi születésű síző az idei szocsi téli olimpián a hetedik helyet szerezte meg lesiklásban. Miklós Edit tavaly december óta most először látogatott el szülővárosába, amely négy sportolót adott az idei téli ötkarikás játékokra.

A magyar színekben versenyző Miklós Edit egy emléklapot vehetett át Csíkszereda önkormányzatától, majd megkoszorúzta egykori edzője, Bónis Ferenc sírját.