Előre hozott spanyol bajnoki döntő a BL-ben

Két igazi rangadóval folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája. A negyeddöntő első meccsén a Barcelona a spanyol bajnokságban is riválisának számító Atlético Madridot fogadja, a Manchester United pedig a címvédő Bayern Münchent látja vendégül.

  • 2014. április 01., kedd 10:14
Vágólapra másolva!

Előre hozott spanyol bajnoki döntőnek is beillene a Barcelona és az Atlético Madrid BL-negyeddöntős összecsapása, a katalánok a bajnokságban ugyanis egypontos hátrányban üldözik a madridiakat. A két csapat ebben a szezonban már háromszor találkozott, kétszer a Szuperkupában, egyszer a ligában és mindhárom meccs döntetlen lett.

– Ha azt mondjuk, hogy mi vagyunk az esélyesek, akkor beképzeltnek látszunk. Ha azt mondjuk, hogy esélytelenek vagyunk, akkor csökkentjük a saját győzelmi esélyünket. Ez egy remek párharc lesz, amelyben nagyon fontos az első meccs eredménye – nyilatkozta Diego Simeone, az Atlético Madrid trénere.

A Barcelonában biztosan nem védhet a térdműtétje után hét hónapra kidőlt Víctor Valdés, a túloldalon Diego Costa játéka szintén térdsérülés miatt bizonytalan.

A Vörös Ördögök egyetlen esélye

A Manchester Unitednak a Bajnokok Ligája megnyerése maradt az egyetlen esélye, hogy megmentse idei pocsék szezonját. David Moyes csapatának nehéz dolga lesz, mivel a címvédővel került szembe. A bajorok trénere, Josep Guardiola szerint hiba lenne lebecsülni a Unitedot.

– Talán nincs túl jó szezonjuk a Premier League-ben, de a Bajnokok Ligájában legyőzték a Leverkusent és sok fontos mérkőzést nyertek meg. Amikor látom Rooney-t, Rio Ferdinandot, Vidicset, Giggst, Chicharitót, Welbecket… Nagyon is jól ismerem őket – mondta Josep Guardiola, a Bayern München vezetőedzője.

Mindkét BL-negyeddöntő 20 óra 45 perckor kezdődik.