Fogadási csalás: öt év alatt 150 millió

Öt év alatt 150 milliót keresett fogadásokkal a nemzetközi csalások egyik vádlottja. Lázár Mátyás és Kenesei Zoltán múlt héten visszatérő vendég volt a Fővárosi Törvényszéken.

  • 2014. április 21., hétfő 10:50
Vágólapra másolva!

Két ügyben is meg kellett jelenniük a bíróságon a fogadási csalással, játékvezetők megvesztegetésével és meccsek befolyásolásával vádolt egykori labdarúgóknak. A nemzetközi bűnbanda magyar vezetőjének tartott Kenesei hosszú hallgatás után szólalt meg a bíróságon. Azt mondta, valóban ismeri a nemzetközi szervezet fejének tartott szingapúri férfit. „Ténylegesen ismerem Tan Seet Anget. De ismeretségünknek semmi köze a vádiratban megjelölt meccsekhez vagy bűnszervezethez. De az is tény, hogy ismeretségünk a focihoz kötődik, akárcsak a többi vádlott esetében” – fogalmazott Kenesei. Azt is mondta: sem magyar, sem pedig nemzetközi meccseket nem befolyásolt, és nem volt tagja semmilyen bűnszervezetnek.

Hasonlóan vallott Lázár Mátyás is, azt állította: tiszta eszközökkel jutott mesés nyereményhez. „Körülbelül 100-150 millió forintot szereztem az elmúlt négy-öt évben” – árulta el.

Az elmúlt héten beindult a nagyüzem a törvényszéken a fogadási családokkal kapcsolatban, ítélet azonban így is csak legkorábban jövőre várható.

Részletek ma este a Stoppereben 21.20-tól. A magazin stábjának segítségével végigjárhatják a ma átadott felcsúti stadiont is.