Borkai is köszöntötte a győri lányokat

Győrben, a város főterén köszöntötték a szurkolók az ETO kézilabdázóit, akik tegnap megvédték címüket a kézilabda Bajnokok Ligájában. A játékosok szerint a fegyelmezettség hozta meg a sikert.

  • 2014. május 05., hétfő 17:14
Vágólapra másolva!

A Bajnokok Ligája címvédőit legalább ezren várták. Név szerint szólították a csapattagokat a színpadra. Borkai Zsolt polgármester köszöntötte a lányokat. „Két évvel ezelőtt azt mondtam, amikor elveszítettük a BL-döntőt, hogy még nem csapat ez a csapat. És aztán azzá vált, és most látszik, hogy azokban a kritikus helyzetekben képesek egymásnak segíteni. Összekovácsolódtak. Fantasztikus dolog volt.”

Az összes taktikai utasítást betartotta az Audi ETO, és a fegyelmezett játék meghozta a sikert, mondta Kovacsics Anikó.

– Ahányan kritizáltak, várták tőlünk a nagy eredményt meg nagy teljesítményt, szerintem most megkapták. A szezon legjobb meccseit lejátszottuk a hétvégén olyan koncentrációval, olyan fegyelmezettséggel, ami előtt le a kalappal. Amiket megbeszéltünk, tényleg mindenre úgy figyeltünk, mintha életünk legfontosabb napja lenne – tette hozzá Kovacsics.


Mindenki hozzá tudott tenni a játékhoz, ráadásul a legfontosabb pillanatokban – emelte ki a klubelnök. „Az érdem a lányoké, hiszen azt gondolom, hogy fantasztikusan játszottak. Ismét akkor játszottak a legjobban, amikor kellett, a döntőben. Akkor voltak a legmagabiztosabbak. Egyszerűen ez egy csodálatos érzés – mondta Kelecsényi Ernő.

A játékosok a Bajnokok Ligája-trófeát is megmutatták a szurkolóknak, ami így rövid távollét után gyorsan visszakerült Győrbe.