Gerendás György irányítja a fradis pólósokat

Gerendás György lett az FTC vízilabda-szakosztályának szakmai igazgatója.

  • 2014. május 16., péntek 15:43
Vágólapra másolva!

Az új pozícióban ma mutatták be a szakembert, aki legutóbb a bajnokságban címvédő Eger csapatánál volt vezetőedző, de a hevesi klubtól január végén menesztették. A Fradinál elsősorban az utánpótlás-nevelésben várnak előrelépést Gerendás érkezésével, de azt is várják tőle, hogy közreműködésével egy-két év alatt nagyon jó csapat legyen az FTC-ből, amely jelenleg a kilencedik helyért harcol az OB I-ben.