Kupatörténet a kapuból

Mikler Roland EHF-kupagyőzelemmel fejezte be a Pick Szeged-beli négy évet. A válogatott kapus a következő szezontól a Veszprémben véd. A hálóőr a Stoppernek beszélt a kivédett győzelemről, a szegedi búcsúról és a jövőbeli tervekről.

  • 2014. május 27., kedd 08:26
Vágólapra másolva!

EHF-kupával búcsúzik Mikler Roland a Pick Szegedtől. A csapattal megnyerte a második számú európai kupasorozatot, és a négyes döntő legjobb kapusának is megválasztották. „Bennem motoszkált az, hogy ez az utolsó nagy megmérettetés a Szegeddel, és szeretnék még egy utolsó nagyot bizonyítani legfőképp a csapatnak, a csapattársaknak. Megtisztelni ezt a csapatot azzal, hogy a legjobb formámat nyújtom, hogy sikerült így, azt nem tudom, de azért vetettem elég sok keresztet és csak köszönettel tudok tartozni, hogy ezt megadta nekem a Jóisten, hogy így tudjak búcsúzni” – mondta a kézilabdázó.

A világ egyik legjobb kézilabdaklubjának nem tudott nemet mondani. Döntésében az is szerepet játszott, hogy a Veszprémmel a legjobbak között szerepelhet a kézilabdabajnokok ligájában. „A Veszprém olyan célokért küzd, amiért én is most már úgy gondolom, képes vagyok küzdeni. Ez volt a legfőbb ok, és az sem volt mellékes, hogy ezért nem kell elhagynom az országot. Szem előtt maradhatok, nyilván a válogatottság szempontjából ez fontos, hogy szem előtt legyek, BL-ben szerettem volna játszani” – folytatta a kézilabdázó.

Mikler a Pick Szegednél első számú kapus volt. És Veszprémben sem szeretne kispados lenni. „Azon leszek, hogy úgy dolgozzak, hogy kiérdemeljem, hogy lehetőséget kapjak. Ha pedig lehetőséget kapok, megpróbálok vele élni. Ez rajtam fog múlni mindenképpen. Bízom benne, hogy magyarként, fiatalként, válogatottként nyilván érdeke a magyar kézilabdának és a válogatottnak az, hogy én pályára kerüljek” – tette hozzá.


A magyar válogatottban is szükség van a Mikler védésekre. A nemzeti együttes a szlovénokkal játszik világbajnoki selejtezőt. A kapus a Final Fourban kapott egy kis ízelítőt a szlovén kézilabda-iskolából. „A jobbszélsőjük a Gajics, aki a négyes torna gólkirálya lett, őrá nagyon oda kell figyelni, és azóta is folyamatosan játszom le magamban, hogy hol hibáztam, mit kell majd ellene csinálni. Ő gátlástalanul nulla szögből beugrik, nincs ezzel probléma, az a baj, hogy be is lövi. Erre nagyon szeretnék készülni” – tette hozzá.

A szlovénok ellen június 8-án, Veszprémben lép pályára a nemzeti csapat.