Nyolc szombati érem a kajak-kenu világkupán

Összesen 8 érmet - közte három aranyat szereztek a magyar versenyzők a szegedi kajak-kenu világkupa szombati döntőiben. Az 500 és 1000 méteres finálékban a három aranyérem mellett három ezüstöt és két bronzot lapátolt össze a magyar csapat.

  • 2014. május 24., szombat 16:00
Vágólapra másolva!

Kozák Danuta kezdte meg a döntők sorát kajak 1-es 500 méteren. Az olimpiai és világbajnok kajakos a szélcsendes hármas pályán magabiztosan, végig vezetve győzött, mégsem volt teljesen elégedett a futam után.

– Nem volt tökéletes, azért van mit javítani. A két hét múlva lévő válogatón remélem már topformában tudok lenni. Igazából meg kell említeni, hogy azért volt egy kis pályaelőnyöm, de sajnos ilyen a kajak, tegnap végigszenvedtem a nagy szélben, úgyhogy most talán visszakaptam az élettől egy kicsi szélcsendet – nyilatkozta Kozák Danuta.

A szegedi közönség kedvence, Vajda Attila hatalmasat küzdött a felkészülésben már jóval előrébb járó német Brendellel, végül a második helyen lapátolt a célba.

– Nagyon jó volt a futam, jó versenyt volt. Próbáltam vele jönni, nyilván van az ő kezében némi versenyzési előny, nekem ez volt az első, és az egyik legfontosabb majd most következik: a válogatóverseny. Nyilván ez a tényező is nagyon fontos volt, hiszen fel kellett mérni, hogy az a munka, amit idáig csináltam, mire elég. Stabil második helyet tudtam hozni, próbáltam indítani, ő is indított ezt most ő jobban tudta erőből megoldani, mint én - mondta Vajda Attila.



Szoros küzdelemben nyert aranyérmet a Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenu kettes ezer méteren. A lányok közül Farkasdi Ramóna–Nagy Flóra kajak páros ért elsőként a célba ugyanazon a távon.

– Jó versenyeket láttunk, nem csak azért, mert nyolc éremmel lettünk gazdagabbak. Ezen a világkupán tényleg láttuk az ellenfeleinket, itt volt mindenki, aki számít a kajak-kenuban az egész világról, és így tudtuk ezt a három arany, három ezüst és két bronzérmet szerezni – számolt be Storcz Botond vezetőedző.

A Kammerer Zoltán vezette kajak négyes ezer méteren centikkel kapott ki az ausztráloktól. Második helyen ért célba a Bodonyi Dóra–Szilvásy Nóra alkotta kajakos egység is. A kenusoknál a Vass András, Varga Dávid páros és a Devecseri–Forgó–Sarudi–Androkity összeállítású kenunégyes harmadik lett. A verseny vasárnap a 200-as döntőkkel folytatódik.