Rapidparti: generációk csatája a Játékszínben

Generációk csatája néven rendeztek rapid sakkpartit a budapesti Játékszínben. Portisch Lajos nemzetközi nagymester, a Nemzet Sportolója a 18 esztendős Rapport Richárddal ült a bábuk mögé. Pénteken és szombaton két-két rapidpartit játszanak egymással.

  • 2014. május 02., péntek 18:03
Vágólapra másolva!

„Az ellenfelem egy élő legenda, számomra ez nagyon különleges” – ezzel a gondolattal várta a mérkőzést a 18 éves Rapport Richárd. A fiatalember 13 évesen lett nagymester, ezzel ő a legfiatalabb magyar, aki elnyerte ezt a címet. Rapport Richárd jelenleg a 43. a Nemzetközi Sakkszövetség ranglistáján, ezzel – a 19. helyen álló Lékó Péter mögött – ő a második legjobb magyar sakkozó. Portisch Lajossal eddig mindössze egyetlen alkalommal játszott, akkor a tapasztalat győzedelmeskedett.

Az 1978-as Buenos Aires-i sakkolimpia bajnoka nem készült külön a hétvégi játszmákra. A két nagymester rapidpartit játszott, azaz mindkettőjük sakkóráján 25 perc idő állt az első lépés előtt. „Ő rapid Európa-bajnok, én meg a rapidban különben sem voltam túlságosan erős. Nem tudom, tudja-e, mi az a rapid? Az egy gyorsított játék. Azonkívül én már egy visszavonult játékos vagyok, versenyen kívül vagyok, minden őmellette szól, de igyekszem helytállni” – mondta a Hír TV-nek Portisch Lajos nemzetközi nagymester.

A Magyar Sakkozásért Alapítvány a sportág népszerűsítéséért ültette asztalhoz a két mestert. „Régen minden grundon fociztunk, ma azért nincs ilyen grundfoci. De ugyanez van a sakkban is. Azért fiatalabb koromban mindnyájan sakkoztunk. Én azt látom ma a gyerekeimnél meg az unokáimnál, hogy alapvetően nagyon szeretnek sakkozni, de csak ilyen hobbiszinten” – mondta Töröcskei István kuratóriumi elnök.

A 2010-es vereségért visszavágott Rapport Richárd, előbb világossal, majd a sötét bábukkal is győzni tudott. Portisch Lajos szombaton szépíthet a Játékszínben, a színház honlapján pedig szakkommentátorok elemzik élőben a partikat.