Sportnemzet vagyunk, de még nem sportoló nemzet

Sportolókat és edzőket díjaztak a magyar sport napja alkalmából.

  • 2014. május 05., hétfő 17:56
Vágólapra másolva!

Elismerést vehetett át többek közt Erdei Zsolt profi ökölvívó világbajnok, Miklós Edit alpesi síző, a karatés S. Kovács Ádám, illetve Kondás Elemér, a bajnok Debrecen labdarúgócsapatának edzője. Az első Orbán-kormány 2000-ben döntött úgy, hogy május 6-a legyen a magyar sport napja.

– A névadók büszkék lennének arra, hogy milyen lelkesen ápolják, ápoljuk Csík Ferenc örökségét, Baji Béla nyomdokán próbálunk járni a nevelő- és alkotómunkában, Kemény Ferenc-díjjal mondunk köszönetet azoknak, akik a sport területén kiemelkedőt alkottak. A Kerezsi Endre-díjjal a testnevelés és a sport iskolai népszerűsítését ismerjük el. Eszterházy Miksa-díjjal a sport népszerűsítését, a lakosság fizikai és erkölcsi állapotának a fejlesztését jutalmazzuk. Azt büszkén mondhatjuk, hogy sportnemzet vagyunk, de még nem vagyunk sportoló nemzet – jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.