Hamarosan épül a különleges csarnok

Az épületek bontásával megkezdődött a Nemzeti Kosárlabda Akadémia építése Pécsett. A beruházás 1,9 milliárd forintba kerül és a tervek szerint 2015 végére készül el.

  • 2014. június 17., kedd 17:33
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Kosárlabda Akadémia a pécsi vízmű telephelyén épül fel, a területet nem használják csaknem húsz éve. Az 1,9 milliárd forintos kiemelt beruházás része egy hárompályás kosárlabdacsarnok és egy 60 férőhelyes kollégium. A csarnokba energiatakarékos, Magyarországon még nem alkalmazott világítást és klímarendszert szerelnek be. „Minden szakember álma, hogy egy ilyen infrastruktúra álljon mögé. Nagyon nagy megtiszteltetés számunkra. Elismerése az eddigi munkánknak, de egy nagy felelősség is. Állunk elébe” – mondta Rátgéber László, a Rátgéber Akadémia edzője.

A csarnok és a kollégium beruházója a Nemzeti Sportközpontok, az üzemeltetés a város és a Rátgéber Kosárlabda Akadémia dolga lesz. „Itt mi egy nagyon jó bizonyítékát kaptuk annak, hogy mennyire kiállunk a sport mellett, mennyire kiállunk amellett, hogy nagyon fontos a társadalom számára, a gyerekek, felnőttek számára, hogy megfelelő létesítményekben tudjanak sportolni” – fogalmazott Vigh László kormánybiztos.

A tervek szerint a bontást augusztus végéig kell befejezni, a kivitelezés az év végén kezdődik. Az átadás határideje 2015 vége.