
Húsz perc kellett a holland válogatottnak a B csoportban, hogy megszerezze a vezetést az ausztrálok ellen: Robben fordult le őrzőjéről a félpályánál, és hatalmas sprintet kivágva 11 méterről lőtte ki a bal alsó sarkot. Rögtön a középkezdés után Cahill egyenlített: kapásból zúdította a labdát Cillessen kapujába. A második félidőben a vezetést is megszerezték az ausztrálok, miután Janmaat a 16-oson belül kézzel ért a labdába. A megítélt büntetőt Jedinak értékesítette az 54. percben. Ezután a hollandok válaszoltak gyorsan: 4 perccel később Van Persie egalizált. A 68. percben aztán Depay 30 méterről talált a kapuba, így a hollandok 3–2-re megnyerték a találkozót.
A címvédő spanyol válogatott már a 20. percben hátrányba került Chile ellen: ekkor Aranguiz szolgálta ki Vargast, aki elhúzta a labdát a kivetődő Casillas előtt, majd a kapuba passzolt. Még az első félidőben kialakította a végeredményt a dél-amerikai együttes: Sanchez szabadrúgását Casillas még kiütötte, a kipattanót viszont Aranguiz spiccel a kapuba lőtte. Chile 2–0-ra győzött, a spanyolok pedig csomagolhatnak.
A Horvátország–Kamerun-mérkőzés 11. percében Perisic hozta kihagyhatatlan helyzetbe Olicot, aki vezetéshez juttatta csapatát. A 40. percben 10 emberre fogyatkoztak a kameruniak: Songot küldte zuhanyozni a játékvezető.
A második félidőben a horvátok gólra váltották az emberelőnyt: a 48. percben Perisic szerzett labdát, amivel a 16-oson belülre érve kilőtte a bal alsót. A 61. percben Mandzukic is feliratkozott a góllövők közé, amikor egy szöglet után a hálóba fejelt. A Bayern támadója a 74. percben aztán újra ünnepelhetett: Eduardo lövése kijött a kameruni kapusról, a horvát csatár pedig öt méterről nem hibázott. 4–0-s vereségével Kamerun is kiesett.













