
Argentin mámor a brazíliai Porto Alegrében: Messiék győzelme után már a világbajnoki cím megszerzéséről beszélnek a dél-amerikai drukkerek: „Mint a pápa, úgy áldom meg ezt a válogatottat, amely megérdemli, hogy megnyerje a világbajnokságot” – fogalmazott egy drukker. Más argentin szurkolók még csak a fináléba kerülésben reménykednek: „Messi két látványos gólt szerzett, győztünk, hihetetlen boldogság ez. Nagyon remélem, hogy bejut a döntőbe a csapat. Nagyon bízom ebben. Hajrá, Argentína!”
Panaszkodni a nigériai drukkereknek sem volt okuk: válogatottjuk ugyan kikapott, de így is nyolcaddöntős: első afrikai országként ezen a világbajnokságon. „Minden tiszteletem Messié. Ha ő nincs, Nigéria talán meg is nyerte volna a meccset, ami egyébként nagyon jó mérkőzés volt. Biztos vagyok benne, hogy a FIFA-nak is tetszett ez a mérkőzés. Örülünk a továbbjutásnak, és mindenki nagyon figyeljen a folytatásban Nigériára” – nyilatkozta egy nigériai szurkoló.
Manausban a svájci drukkereknek is volt okuk örülni: csapatuk a franciák mögött csoportmásodikként jutott a legjobb 16 közé. „A franciák elleni 5–2-es verség után ez a győzelem szép eredmény, ami boldoggá tette a szurkolókat. Argentína lesz az ellenfelünk a nyolcaddöntőben. Hát, majd meglátjuk, mi lesz. Ugyanolyan hozzáállással kell kifutnunk ellenük a pályára, ahogy ma tettük” – mondta egy svájci focirajongó.
A győzelem és a továbbjutás után Genfben is hatalmas ünneplés kezdődött, ahol a szurkolók óriáskivetítőkön követték a mérkőzést.













