Nem lehetnek többé rézbőrűek

81 év után új név után nézhet az amerikai Nemzeti Futball-liga (NFL) egyik csapata. A Washingtoni Rézbőrűek védjegyeit ugyanis elvette a szabadalmi hivatal. A csapat elnevezése ellen öt indián indított eljárást, mert szerintük az elnevezés sérti az őslakosokat.

  • 2014. június 19., csütörtök 14:19
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államok szabadalmi hivatala a Washington Redskins hat védjegyét vonta vissza. Az indokolás szerint a rézbőrűek elnevezése és logója bántó lehet az indiánok számára.

„Nekünk, játékosoknak arra kell figyelnünk, hogy mit tehetünk pályán napról napra. A jogi osztályra kell hagynunk, hogy az ilyen dolgokkal foglalkozzon, aztán ha eljön az idő, akkor hallathatjuk a hangunkat mi is az ügyben” – nyuilatkozta Robert Griffin III, a csapat irányítója.

A védjegyhasználati ügyet öt amerikai őslakos kezdeményezte. A szabadalmi hivatal már 1999-ben is törölte a Redskins-védjegyeket, de azt a döntést egy szövetségi bíró 2003-ban felülbírálta, azt állítva: nincs rá bizonyíték, hogy a klub emblémái a bejegyeztetés idején lealacsonyítók lettek volna.

A csapat elnevezése 1933-ból származik. Az egyik eredettörténet szerint az akkor még bostoni illetékességű klub játékosai az edző, William Dietz iránti tiszteletből lettek Rézbőrűek, aki anyai ágon volt indián származású volt. A Redskins 1937-ben költözött Washingtonba.

„Minden összeállt, a változás elkerülhetetlen, és úgy vélem, az ellenállás most értelmetlen” – fogalmazott az üggyel kapcsolatban Domenic Romano sportjogász.

A Redskins elnevezés továbbra is népszerű a szurkolók körében, a The Washington Post tavaly nyári közvélemény-kutatása szerint kétharmaduk megtartaná. Egy másik kutatás szerint csak az amerikaiak 11 százaléka helyeselné a cserét. Barack Obama elnök korábban a névváltoztatás mellett állt ki.