A világ legnagyobb versenyét rendezik meg Kaposmérőn

Lovasíjás-világkupát rendeznek a hét végén Kaposmérőn. Ez az eddigi legnagyobb ilyen verseny a világon, 22 országból több mint 60-an állnak rajthoz. A lovasíjászatot versenysportként a magyar Kassai Lajos terjesztette el, aki már 16 országban tanítja a sportág alapjait.

  • 2014. július 04., péntek 18:36
Vágólapra másolva!

A sportág szabályai szerint a lovasíjászoknak egy adott hosszúságú pályán, adott idő alatt minél több nyilat kell kilőniük egy forgó céltáblára. A versenyzők kilenc alkalommal próbálkozhatnak, a találatokat a végén összeadják. Van olyan, aki az internet segítségével ismerkedett meg az alapokkal, versenyen most indul először. Az első ilyen versenyt 20 éve rendezték a Kaposvár melletti Kassai Völgyben. A vasárnapig tartó világkupára 22 országból érkeztek lovasíjászok.

A sportág és a szabályok kitalálója Kassai Lajos, aki szerint az alapokat három év alatt lehet elsajátítani, aztán már a versenyző tehetségén és kitartásán múlik, milyen szintre jut el. „A lovasíjászat most a reneszánszát éli, és rettenetes gyorsan terjed a világban. Egyre több ország csatlakozik be, itt van Dél-Afrika, Kína, az Egyesült Államok, Kanada és Európa számos országa. Nem tudok olyan területet mondani, ahol ne lenne aktivitás” – tette hozzá a sportág kitalálója. Kassai Lajos szerint a lovasíjászat azért is egyre népszerűbb világszerte, mert a többi lovas sporthoz képest olcsóbb, hiszen nem kell hozzá különlegesen képzett ló.