
„Egy álom”, „Nincs rá szó” – ehhez hasonló címekkel jelentek meg a németországi napilapok a brazilok elleni történelmi siker másnapján. Tegnap este hatalmas buli volt Berlinben a Brazília–Németország vb-elődöntő után. A szurkolók zászlókkal felszerelkezve ünnepeltek az utcákon. A dudáló autókból is boldog drukkerek lógtak ki. A meccs helyszínén, Belo Horizontéban is nagy ünneplést csaptak a németek. Sőt egyesek már azt is tudják, ki lesz az ellenfelük a vasárnapi döntőben. „Argentína természetesen. Ellenük több esélyünk van, a hollandok ellen mindig rizikósabb” – mondta az egyik szurkoló. „Legyőztük Argentínát 2010-ben, legyőztük őket 2006-ban, miért ne győzhetnénk le őket 2014-ben is? Nem szeretnek ellenünk játszani, és a brazilok is nekünk szurkolnának ellenük a Maracana stadionban.”
Rióban már a mérkőzés félidejében elindultak haza a szurkolók. Akárcsak a Copacabanán, a brazil tengerparton először a vb során elmaradt az esti brazil buli. A hatgólos vereség mély nyomot hagyott a szurkolókban. Több nagyvárosban buszokat és autókat gyújtottak fel a dühös szurkolók, a meccs helyszínén, Belo Horizontéban pedig nyolc embert letartóztattak és legalább 12 ember megsérült a zavargásokban.
Hömpölygött a brazil tömeg az utcákon, a szurkolók nehezen tudták megemészteni a selecao lélektelen játékát. Az egyik drukker szerint Neymarral másképp alakult volna a meccs. „Brazília elvesztette a motivációját Neymar nélkül. Létfontosságú az ő jelenléte, az a varázslat, amit hozzátesz a játékhoz. Szükség van Neymarra, nélküle semmit sem ér a selecao” – tette hozzá.
A brazilok a bronzéremért szombaton, a németek az aranyért vasárnap lépnek pályára.













