
A Ferencváros régi stadionja a magyar labdarúgás egyetlen aranylabdás futballistájának, Albert Flóriánnak a nevét viselte. Az új aréna névadója egy biztosítótársaság. A létesítmény üzemeltetője és a Groupama megállapodása hét évre szól, amely három évvel meghosszabbítható.
– Így már egy tízéves szerződésről fogunk tudni beszélni, és ez mindenképpen fontos a Fradi-szurkolók számára is, hiszen a Fradit mint klubot egy sokkal biztosabb gazdasági környezetben tudhatják. Elősegíti az eredményes szereplését, az eredményes felkészülését a klubnak – mondta Szekeres Tamás, a Lagardére Unlimited Stadium Solutions Kft. ügyvezető igazgatója.
Üzleti titok, hogy a mennyit fizet a névadó, amely a biztosítási különadó mellett is ki tudta gazdálkodni a szponzorációs költséget. „Ezt az adót mi 2010 óta fizetjük Magyarországon, azóta az üzleti modellünket adaptáltuk ehhez, a költségeinket csökkentettük. A marketingbüdzsénk részét képezi a szponzorálás, illetve a támogatás. Ennek keretén belül nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy ésszerű keretek között és komoly összeggel tudjuk támogatni a szponzorált csapatot, és ez részét képezi a marketing-költségvetésünknek” – tette hozzá a Groupama Garancia Biztosító vezérigazgatója, Yann Méntérier.
Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke reméli, hogy az új stadion a családoknak is vonzó lesz. „Nekünk most van egy közös célunk. Az, hogy egy biztonságos stadionban tudjanak szurkolni az emberek vagy szórakozni. Hogy a meccseken több gyerek legyen, hogy ez egy családbarát stadionként tudjon működni a későbbiekben. Szerintem a mostani aréna egy új minőséget fog hozni a szurkolásban.”
A Groupama Aréna nyitómérkőzésén, augusztus 10-én az angol Chelsea lesz a Ferencváros ellenfele.













