Minél több magyar szurkolót a F1-re!

Idén is válthatnak kedvezményes jegyeket a Formula 1-rajongók a július 27-ei Magyar Nagydíjra. A Hungaroring vezetősége a nagy állami vállalatokkal együttműködve szeretné elérni, hogy minél több magyar szurkoló üljön a lelátókon, ezért az ország minden pontjáról ingyenesen juthatnak el Mogyoródra azok, akik rendelkeznek akciós belépőkkel.

  • 2014. július 01., kedd 15:29
Vágólapra másolva!

Idén is lehet ingyenes utazásra jogosító kedvezményes belépőket váltani a Formula 1 Magyar Nagydíjra.

„Harmadik éve indítottuk el az állami vállalatok összefogására azt az akciót, hogy próbáljuk integrálni azokat a nemzeti vállalatokat, amelyek tudnak segíteni abban, hogy a magyar résztvevők arányát megnöveljük, hiszen pontosan tudjuk, hogy idáig a magyar nézőknek összesen 10 százalékos aránya volt. Kitaláltunk olyan akciókat – amelyeket aztán később külföldön is lemásoltak –, hogy a vállalatok összefogásával olcsóbb jegyekhez juttassuk a magyar szurkolókat” – jelentette ki Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgatója.

A futam napjára, július 27-ére 19 990 forintért ülő- és 9900 forintért állójegyeket lehet vásárolni, ezekkel országos szinten ingyenes igénybe vehetők a tömegközlekedési eszközök. „Azt jelenti ez a kombinált jegy, hogy a futam napjára tartalmazza a vasúti közlekedés díját is oda-vissza. És nem csak a MÁV hálózatán, hanem a GYSEV-én is – tehát a teljes vasúti hálózaton. Természetesen megerősítjük a szerelvényeket, ahol jelentős számú utasra számítunk” – közölte a MÁV vezérigazgatója, Ungvári Csaba.

Az Erzsébet-táborban részt vevő hátrányos helyzetű gyerekek is a helyszínen követhetik majd a 27. Magyar Nagydíjat. Tavaly három nap alatt 257 ezer szurkoló látogatott ki az eseményre.

A nagy tömeg miatt a rendőrség is fokozottan készül a futamra. „Közel 1500 rendőr lesz kint a négy nap alatt. Már csütörtökön, a bokszutcai látogatással megkezdődik a feladatunk. Elsősorban a forgalom segítése és a parkoltatás az, amiben igyekszünk segítséget nyújtani” – nyilatkozta a Hír TV-nek Beluzsárné Belicza Andrea szóvivő.

Az akcióról és az utazási feltételekről a tömegközlekedési vállalatok honlapjain lehet bővebb információt találni.