Egy évre eltiltották a beszaladó drukkert

Egy évig csak tévén nézheti a hazai focimeccseket az a nyíregyházi drukker, aki megzavarta a Nyíregyháza–Paks-meccset a hónap elején. Gyorsított eljárásban állították bíróság elé, ahol bűnösnek találták rendbontás vétségében. Az elsőfokú büntetést ő és az ügyész is elfogadta, így az jogerőre emelkedett.

  • 2014. augusztus 19., kedd 18:22
Vágólapra másolva!

A férfi augusztus 2-án egy NB1-es futballmérkőzésen rohant be a pályára Nyíregyházán, egy műanyag poharat dobott a játékvezető felé. Az ügyészség rendbontásért emelt vádat ellene.

„Igazából nem volt különösebb célom, ezzel nem célzottan dobtam senki felé, hülye voltam, a cselekményt megbántam” – idézte a bíró a férfi vallomását. „Nyilvánvalóan egy viccnek, egy poénnak szánta” – fogalmazott az ügyész is a tárgyaláson. A védő pedig azt hangoztatta, hogy a fiatalember mindent beismert, és együttműködött a hatóságokkal.

A férfit végül bűnösnek találták rendbontás vétségében. Az ítélet szerint a vádlott egy évig nem látogathatja a nyíregyházi focimeccseket, és meg kell fizetnie a 4 ezer forintos bűnügyi költséget. A törvény szerint börtönbüntetést is kaphatott volna.

Az elsőfokú ítéletet a vádlott, a védő és az ügyész is tudomásul vette, ezért az jogerős.