Harmadszor versenyeztek az elektromos jachtok

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a Zöldszalag Regattát, az elektromos jachtok versenyét.

  • 2014. augusztus 02., szombat 20:33
Vágólapra másolva!

A több mint 30 versenyző a Balatonkenesei kikötőből indult Siófokra, majd Balatonfüredre és vissza. A hajósok vízen és szárazföldön is pontokat gyűjthetnek, és az nyer, aki a legrövidebb idő alatt a legtöbb pont begyűjtésével visszaér a kikötőbe. A versenyt az egyik hazai áramszolgáltató is támogatja. „A legfontosabb dolog talán az, hogy egy olyan környezetkímélő üzemmódú hajózás, amely nem vitorlázás, mégis motoros hajó, védi a környezetet, a Balatonhoz illeszkedik és hát nagyon szeretik, akik nem a vitorlások megszállottai, azok tudnak ilyen módon is hajózni” – mondta Jamniczky Zsolt, a E-ONHungária Zrt. vezérigazgató-helyettese.