Nyugdíjasok közé költöztették a hajléktalanokat Karácsonyék

Új lakók jelentek meg a csepeli Duna utcai Nyugdíjas Otthonban: Budapest egyéb kerületeinek hajléktalanjai. A beköltöztetést Karácsony Gergely sem a helyi lakosokkal, sem a kerület vezetésével nem egyeztette - írja a Ripost. Ugyanígy jártak el kétszer is Pikó András kerületében: a főváros és a kerület a lakók nélkül döntött ilyen súlyú ügyekben

  • 2021. november 15., hétfő 14:24
Vágólapra másolva!

Karácsony Gergely és a baloldali kerületvezetők mindig saját hatáskörben, az ott lakók megkérdezése nélkül döntenek hajléktalanügyekben, ráerőltetve az ő megoldásaikat a helyiekre.

És ez a megoldás általában mindig az. A helyiek megkérdezése nélkül telepítenek oda hajléktalanokat. Csepelen még a kerület fideszes vezetőit sem kérdezték meg: például az eldöntött ténnyel a XXI. kerületi polgármester is csak a közgyűlésen szembesült.

A csepeliek nagyon felháborodtak a furcsa beköltöztetéseken, annál is inkább, mivel nem ez az első eset, hogy a főpolgármester titokban intézkedik a hajléktalanok betelepítéséről. Korábban is tervezett már hasonló lépést Karácsony, akkor azonban az a kerületivé terebélyesedő botrány és a lakók ellenállásán fennakadva meghiúsult. Talán épp a vitákat megelőzendő a főpolgármester ezúttal teljesen titokban adta ki az engedélyeket.

Az évek óta ott élők elmondása szerint – bár komolyabb balhé eddig nem volt – az új lakók ugyanazt azt az életvitelt folytatják, amit előtte: reggel elmennek, este hazajönnek, napközben meg az utcákat járják. Ki-be járkálnak az intézményben, miközben a Covid 4. hulláma komoly veszélyt jelent az idősekre.

A fővárosi vezetés cinikus “poénnal” válaszolt

Miután a Fővárosi Közgyűlésen Borbély Lénárd, a XXI. kerület polgármestere szembesült a tervvel, azonnal kifejezte a tiltakozását.

– számolt be a Metropolnak a polgármester. A politikus hozzátette, tudomásuk szerint felháborodást keltett az otthonban élők körében, hogy a beköltöztetettek hiába jutottak lakhatáshoz, ugyanolyan életmódot folytatnak, mint előtte.

A hétköznapi emberek milliókért kerülhetnek be ugyanide

A Duna utcai Nyugdíjas Otthon a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában áll. Sima “civileknek” csak komoly feltételekkel lehet bekerülni: van beköltözési díj, ami az ott lakók szerint akár 3-4 millió forintra is rúghat. A főváros által betelepítettek azonban élhetnek a részletfizetés lehetőségével is, amivel a nyugdíjasok továbbra sem.

– sommázta a polgármester.

A teljes cikk IDE kattintva olvasható.

Ripost