
HírTV




Vác baloldali vezetése nem engedi az Elk*rtuk című film vetítését. A városban a film bemutatására a Váci Dunakanyar Színház lenne az egyetlen alkalmas intézmény. A váci Fidelitas a film vetítése céljából szerette volna kibérelni a színházat, azonban dr. Varga Katalin a teátrumot üzemeltető nonprofit kft. baloldali ügyvezetője megtagadta a bérbeadást. Válaszát azzal indokolta, hogy a színház kizárólag művészeti, alkotó tevékenységgel foglalkozó csoportok számára adható bérbe. Korábban az épület moziként is működött, néhány éve pedig közel 350 millió forintos kormányzati támogatásból újították fel.