
A Soros Györgyhöz köthető Nyílt Társadalom Alapítvány által is támogatott Emberség Erejével Alapítvány tartott LMBTQ-érzékenyítő foglalkozást alsós kisiskolásoknak Újpetrén.
A szülők és a helyiek közül sokan felháborodásukat fejezték ki, mivel elmondásuk szerint nem kaptak megfelelő tájékoztatást az eseményről, és engedélyük nélkül jelentettek meg fényképeket a gyermekekről a közösségi oldalakon. Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy az alapítvány felügyelőbizottságában az a Polyák Gábor szerepel, akit a Tisza Párt jelölt a médiahatóság élére.
Az ügy kapcsán megszólalt Hal Melinda klinikai szakpszichológust is, aki kifejtette, hogy a szociális tanuláselmélet alapján a fiatalokat ért külső, intézményes hatások jelentősen befolyásolják a személyiség fejlődését és az érzelmi intelligenciát.
Hangsúlyozta, hogy az ilyen érzékeny témák oktatását – a szülői jogok tiszteletben tartásával – az állami intézményrendszerre és felkészült szakemberekre kellene bízni.














