„Satufék van az egész mezőgazdaságban” – A Tisza-kormány adótervei mélyütést jelenthetnek a gazdáknak

A mezőgazdaságot sújtó krízis közepette elhibázott lépésnek tartja Nagy István a vagyonadót. A korábbi agrárminiszter szerint mindenképpen különbséget kellene tenni a magánvagyon és a termelő vagyon között, és ha már mindenképpen ragaszkodik a Tisza-kormány ehhez az adónemhez, akkor az agrár- és élelmiszeripari szereplőket ki kellene venni annak hatálya alól.

Vágólapra másolva!

A gazdák Európa-szerte komoly kihívásokkal néznek szembe, Nagy István példaként említette a sertés-, illetve a tejágazatot: előbbiben hízónként 20.000 forintnyi veszteséget könyvelhetnek el, utóbbinál pedig az önköltség helyenként duplája a felvásárlási árnak. Ráadásul a jelenlegi időjárási körülmények között minden hektárföldön veszteség termelődik.

A vagyonadóra visszatérve Nagy István felhívta a figyelmet, hogy akár egy szarvasmarhatelep, vagy egy nagyobb családi gazdaság összértéke könnyedén elérheti a vagyonadóba már beletartozó 1 milliárd forintot. Mindez a jelenlegi bizonytalan körülmények között visszatarthatja a gazdákat a fejlesztésektől és a  beruházásoktól, a fiatalabb korosztály pedig elhagyhatja az ágazatot.

Áremelkedés lehet a vége

„Satufék van az egész mezőgazdaságban” – fogalmazott Nagy István, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a versenyképességünk javításához éppen a beruházásokat kellene ösztönözni.

Mindezek mellett a kormányzat részéről is elmaradnak a fenntartható környezethez, az állatjóléthez kapcsolódó komolyabb beruházások, ami összességében inflációhoz, belső piaci nehézségekhez,  majd végül áremelkedéshez vezet majd – szögezte le a korábbi agrárminiszter, aki emlékeztet arra is, hogy a korábbi kormányzat kiemelkedően támogatta az agráriumot.