Tesztalanyunk pénztárcájába 6 ezer forintot készített be stábunk. Az első boltban leveszöldségeket és a palacsintához szükséges alapanyagokat vásárol Ádám. Rövid botorkálás után a raktárból érkezik egy eladó, aki segít neki. Arról az üzlet dolgozója dönt, hogy melyik lisztet, tojást és tejet rakja a kosárba, de a segítőkészségre nem lehet panasz.
A vásárolni kívánt termékekért 885 forintot kell fizetni. Ádám magas labdát dob a pénztárosnak:
– Azt mondja, hogy… adok egy ezrest.– Ez kétezres!– Jaj, köszönöm! Bocsánat! Összekutyultam.
Becsületből jeles, ráadásul az eladó forintra pontosan ad vissza.
A következő üzletben csak egy lekvárt vesz Ádám. Itt is hamar érkezik a segítség.
– Merre szeretne menni? Mit szeretne venni?– Lekvárt szeretnék vásárolni.– Lekvárt? Akkor visszafordulunk, ahol be tetszett jönni. Így jó, ha fogom a kezét?Karon fogja, és együtt mennek lekvárt választani.– Van áfonyadzsem, szamóca-, sárgabarack-…
Ádám választ, és az eladó a kasszához kíséri. Tesztalanyunk most is trükközik: ezrest ad ötszázas helyett:
– Mennyi lesz?– 500 forint.– Azt hiszem, van is egy ötszázasom talán.– Ez ezres!– Ezres?! Ó, köszönöm! Bocsánat, összekutyultam. Köszönöm, hogy szóltak.
Fizetés után az eladók ajtóig kísérik Ádámot, és ott útbaigazítják, mit merre talál a forgalmas téren.
Zoknit kezdünk keresni, ám itt már nincs olyan könnyű dolga Ádámnak. Több ruhaüzletben ugyanis csak méregetik a biztonsági őrök és az eladók, nem segítenek neki.
Az egyik helyen hangos zene szól és vásárlónk két percig álldogál, a biztonsági őr pedig ide-oda néz, de nem segít. Végül Ádám szólítja meg:
– Elnézést, vásárolni szeretnék. Tudna nekem picit segíteni esetleg?– Igen. Lehetőség szerint tudok.– Köszönöm szépen. Zoknit szeretnék vásárolni. Nem tudom, hogy felnőttférfi-zoknijuk van-e esetleg. Ami rajtam van, az elszakadt, és kicsit kényelmetlen. Valami olcsót szeretnék.– Lent, messze van a másik üzletünk, és ott talál.– Itt nincsen?– Nincs. Női.– Ja, hogy itt csak női van?
Ádám szerint a legtöbb kisboltban kap segítséget egy látássérült, a plázákban és a nagy hipermarketekben azonban már kérni kell, különben magára marad a vásárló.
„Nem egyértelmű, hogy merre kell menni, az ember adott esetben könnyen beleakad ruhákba, elég magas a zajszint, szól a zene, ami nehezíti a tájékozódást, és az eladó is viszonylag kevés. Egy pláza egy látássérült vagy teljesen vak ember számára kedvezőtlen környezet, segítség nélkül boldogulni majdnem hogy lehetetlen” – mondta Ozvári-Lukács Ádám.
Összességében elmondhatjuk, hogy egy nagy bevásárlás ma még inkább veszélyes akadálypálya, mint kényelmes kikapcsolódás a látássérültek számára.
