
Bár Magyar Péter miniszterelnök újabb négyszemközti találkozót sürget Sulyok Tamással, a felek között egyelőre nem történt meg az egyeztetés a következő időpontról – derült ki a legutóbbi kormányszóvivői tájékoztatón. A politikus határozott célja, hogy távozásra bírja a köztársasági elnököt, akit a jogállam leépítésének passzív szemlélőjeként az előző rendszer „bábjának” tart. Magyar Péter kilátásba helyezte: amennyiben a személyes egyeztetések nem vezetnek eredményre, kormánya célzott jogalkotási lépésekkel fog véget vetni az általa csak „áldatlan kutyakomédiának” nevezett helyzetnek.
Miközben a miniszterelnök szerint az intézmény tisztelete miatt indokolt a gyors, „the sooner is better” alapú rendezés, a Sándor-palota és a mögötte felsorakozó Fidesz ellentámadásba lendült.
Sulyok Tamás az Alkotmánybírósághoz és az Európa Tanács Velencei Bizottságához fordult, hogy a közjogi méltóságok elmozdítását célzó politikai nyomást jogi mederben tartsa, miközben a kormánypártok szerint a választások éjszakája óta folyamatos fenyegetés alatt állnak a független állami szervezetek.













