A szerethető Juhász Péter

Mióta Semjén Zsolt költő-politikus azt mondta, brutális kampányra van kilátás a jövő évi választás előtt, illetve Botka László, a hagyományos magyar baloldal utolsó szalmaszála elindította a „fizessenek a gazdagok” plakátprojektet, azóta egyebet sem teszek, csak töröm a fejemet, hogy hol lehet ennek az irtózatos agybajnak a vége. A politika persze nem az érzelgős-intellektuális nyafogás műfaja, és az is igaz, hogy már a legelső szabadon választott kampány alkalmából – miszerint 1990-ben – rengeteg finom lelkű entellektüel érezte magát megbántva a szerinte mélységes színvonal miatt. Ezzel együtt ténybeli tény – írtam is erről egyszer-kétszer –, hogy a helyzet egyre fokozódik.

Hogy mikor kezdett elszabadulni a pokol, és hogy ki tette ezért a legtöbbet, arról is vitatkozhatunk – nálam a szocik, miniszterelnökük és kormányuk 2004-es népszavazás előtti, minden addiginál undorítóbb-felelőtlenebb hazudozása borította fel végképp a képzeletbeli bilit –, ám a fő az, hogy immár mindenki úgy érzi, kizárólag egymásra licitálással érvényesülhet. Nem ad okot sok örömre, hogy a jelek szerint igazuk van.

Az internet a tömegdemokrácia aktív szereplőivé tette a tömeget, amely harcot, pofonokat, nyilvános kivégzéseket, megsemmisített ellenségeket akar látni, és az a politika, amely nem képes kielégíteni igényeit, esélytelen. Rendszeresen felmerül ugyan, hogy lehetne másképpen, hiszen a háborús hangulat szítása és kihasználása manipulációk sorozatára épül, ám ezt egyszer be is kellene bizonyítania valakinek. Senkinek sem lesz könnyű dolga, aki netán megpróbálná. Főként abban a történelmi pillanatban, amikor Orbán Viktor, Habony Árpád, Arthur J. Finkelstein és a Fidesz egyfelől tökélyre vitte, új szintre emelte a ráció kiiktatását és átértelmezését, miközben másfelől még nem dőlt el, hogy a nemzetközi kontextus mit kíván hazánktól az elkövetkező években.

Friss indexes interjúja alapján úgy tűnik, most a nemrégiben megválasztott Együtt-elnök, Juhász Péter szeretne szeretettel kísérletezni. Továbbá összefogással is. Ellenfeleinek nem kerül sokba lecsapni ezeket hallva, minthogy mégiscsak ő az, aki fütyüléseket szervez, de hát neki az ellenfeleit nem is kell meggyőznie semmiről. Avagy: nem ellenfeleit kell meggyőznie bármiről is. Juhász Péter feladata – miként mindenki másé is lett volna, akik az elmúlt tíz évben a Fideszen és az MSZP-n kívüli-túli világban felbukkantak –, hogy a mindenből és mindenkiből kiábrándultakat rávegye kiábrándultságuk feladására. Mivel erre egyedül nem képes, muszáj szövetségeseket szereznie küldetése teljesítéséhez.

A 2010 mint határvonal nem értelmetlen dátum, és a felsorolás sem, amit a politikus elővezet: Együtt, LMP, Párbeszéd, Momentum, Kétfarkú Kutya. A mezőnyben talán az Együtt sántít csak kicsit, hiszen előző elnöke – és jelenlegi stratégája – jobbkeze volt Gyurcsány Ferencnek éveken át. De ne akadjunk meg itt, rögzítsük inkább: olyan apró pártokról van szó, amelyek szocializációjukat, közegüket, elveiket, stílusukat, az általuk elérhető választópolgárokat és egyebeiket tekintve sem állnak távol egymástól, és tényleg nincs sok közük a jobbostul-balostul meghaladni óhajtott múlthoz.

Ráadásul külön-külön a parlamentbe jutni sem nagyon van esélyük, és akkor a felmerülő magasabb célokról még nem is beszéltünk.

Miért az a szemlélő első reakciója mégis, hogy na tessék, megint egy reménytelen felvetés, amiből úgysem lesz semmi? Azért, mert erre tanít bennünket az egészen közeli közelmúlt történelme. Annyi az egész, hogy egyelőre még az aprózódásnál tartunk, nem a koncentrálódásnál. A politikai kilátástalanság kegyetlen dolog, elpusztít maga körül mindent, és ha valaminek nem kedvez, az a józan ész.

De nem csupán annak. A Fidesznek másfél évtizeddel ezelőtt volt egy szlogenje, amely így hangzott: hiszünk a szeretet és az összefogás erejében. Hagyjuk egy kicsit, hogy akik a fa tetején ültek, hittek-e ebben. Vagy egyáltalán bármiben. Az számított, hogy a közönségük hitt nekik, és e közönség nagy részének van bennük hite a mai napig. Mit kezdjenek ellenben magukkal, a szeretettel, a szerethető kampánnyal és az összefogással azok, akiknek jószerével közönségük sincs? Mission impossible.